Hubertus vadászház Hubertus vadászház

Mobil: +36 30 278 2046 Telefon: +36 73 352 049

Turisztika

Kedves Vendégeink!

Szeretettel köszöntjük Önöket országunk legdélibb megyéjében, mely kedvező klímájának, domborzati adottságainak köszönhetően már ősi népi kultúráknak is vonzó lehetőséget kínált. E sok nemzetiségű, gazdag hagyományokkal rendelkező megyét szeretnénk Önökkel megismertetni, hogy Önök is részesei lehessenek a térség adta színes kavalkádnak, mely egyaránt bővelkedik várakban, tavakban, fürdőkben, védett természeti területekben. S tesszük ezt annak reményében, hogy utunk végén világossá válik, mi is vonzotta ide honfoglaló őseinket, Szent István királyt, Nagy Lajost, illetve mi ihlette meg a híres költőt, Janus Pannoniust, s miért e vidék adott alkotó nyugalmat oly sok kiemelkedő magyar művésznek.

Körutunk összeállításakor arra törekedtünk, hogy a család apraja-nagyja korra, érdeklődésre való tekintet nélkül egyaránt kedves emlékként őrizze meg emlékezetében azt itt eltöltött napokat. Ennek reményében néhány javaslat az itt eltöltendő napokra:

1. nap

HARKÁNY gyógyfürdő – Sellyétől mindössze 30 km-re található- a kéntartalmú termálvízéről híres fürdőváros vize jótékony hatású a reumás, ízületi problémákra, élményfürdője és gyermekmedencéi a fiatalabb korosztály igényeit is kielégítik. A fürdő kellemes feltöltődést kínál a nyári forró hónapokban és a hideg téli napok alatt is.

2. nap

VILLÁNY – siklós borút- hangulatos borozgatás hazánk méltán egyik legrangosabb bortermelő vidékén, pincéiben házias ételekkel, kiemelkedő évjáratú nedűkkel várják az idelátogatókat. Ajánlott a Villányi Bormúzeum, a Nagyharsányi szoborpark, a siklósi vár megtekintése – felidézve „Tenkes kapitányának" legizgalmasabb pillanatait.

3. nap

SZIGETVÁR – Zrínyi Miklóst és a szigetvári hősöket idéző Vár, a Törökház, a Makovec stílusú Vigadó, valamint magyar – török barátság park megtekintése.

PÉCS - érdemes a belvárosban kezdeni a sétát, fontos megtekinteni Pécs város felújított köztereit, közben tanulmányozni a történelmi emlékek épületeit: Széchenyi tér, Kászim pasa dzsámija, Városháza épülete, Székesegyház, Szent István tér, Cella Septichora Ókeresztény Sírkamrák, Püspöki Palota, Múzeumok utcája,. Kihagyhatatlan élményt nyújt a város új kulturális negyede, a Zsolnay Negyed valamint a Kodály Központ robusztus épülete.

(Fotó: Sasvári János, www.facebook.com/auropa)

4. nap

Egyéb lehetőségek a környéken: lovaskocsikázás, kerékpározás, erdei túrák, Dráva menti természetvédelmi terület megtekintése, horgászat, vadászat,sportlövészet.

További képekért tekintse meg turisztika galériánkat!